Az egészségtelen életmód következtében sokan vannak kitéve különböző betegségek kockázatainak. Azok, akik bármilyen sportot űznek rendszeresen, már rengeteget tettek ez ellen, illetve azért, hogy hosszú, egészséges életük lehessen. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a sportolók is hajlamosak elfeledkezni a legfontosabb egészség-megőrző tényezőkről.

 

Nem fordítanak elég figyelmet például a rendszeres, egészséges táplálkozásra, a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra, nem is beszélve az elegendő alvásról, a kikapcsolódásról, illetve a stressz minimalizálásáról. Így tehát a sportolókra is ugyanúgy igaz, mint az átlagemberre, hogy ideje fokozottabban odafigyelni, kiegyensúlyozottabban táplálkozni, többet pihenni, valamint, nem utolsósorban, vitaminokat szedni.

 

Mi több, a sportból adódó fokozott kihívások fokozott vitamin-, illetve ásványi anyag utánpótlást igényelnek. Tehát, a sportolóknak nemcsak általánosságban érdemes vigyázniuk, hanem még több, számukra kifejlesztett, speciális étrend-kiegészítőt, illetve vitaminkészítményt szükséges fogyasztaniuk. Ilyenkor figyelni kell, hogy minél inkább egészséges, természetes anyagokból nyerjék ki a pótlást. A Gnld-nél az összes táplálék-kiegészítő ilyen, azaz szinte semmilyen mesterséges anyagot, tartósítószert, aromát, illetve színezéket sem tartalmaz.

 

Sajnos, az aktív sportolók között nehéz eloszlatni azt a tévhitet, hogy a multivitaminok szedése a tömeg növekedéséhez vezet, ezáltal rontja a teljesítményt. Hiába bizonyosodott már be az ellenkezője, azaz, hogy egy jó multivitamin inkább teljesítményjavulást okoz. A mítosz mögött pedig valójában az rejlik, hogy a multivitamin-készítmények azáltal, hogy javítják a közérzetet és az életfunkciókat, némiképpen az étvágyat is növelik. A növekvő étvágy pedig valóban okozhat tömeg-növekedést, ezt azonban a növekvő teljesítmény ellensúlyozza, így pedig végeredményben akár tömeg-csökkenést is elérhetünk.

 

A sportolók tehát nyugodtan szedhetnek multivitamint, mi több: érdemes is ezeket szedniük, akár nagyobb dózisban is. Ezen felül pedig létezik olyan, természetes étrend-kiegészítő, amely javíthatja a teljesítményt, növelheti az állóképességet. Ilyen a NeoLife Sport Bio-Tone, amely esszenciális aminosavakat, L-arginint, L-ornitint, L-tirozint, kolint, valamint inozitolt szolgáltat. Az L-arginin nagyobb terhelés, vagy igénybevétel esetén jelent támogatást a szervezetnek, az L-ornitinnal együtt. Az L-tirozin az adrenalin, a noradrenalin, illetve a dopamin nevű neurotranszmitter előállításában játszik szerepet, ezáltal is segít a teljesítmény növelésében. A kolin alapvető fontosságú a központi idegrendszer felépítésében, az inozitol pedig fontos hírvivő anyag. Így együtt ezek a nagyszerű összetevők segítenek abban, hogy legális, nem tiltott, természetes úton növelhessük a teljesítményünket sportolóként.

 

Nem kell tartanunk tehát a természetes vitaminoktól. A teljesítményünket pedig szintén lehetséges természetes úton is növelni. Próbáljuk ki bátran ezeket a készítményeket, hiszen semmi vesztenivalónk nincsen velünk kapcsolatban, ellenben annál több mindent nyerhetünk!

error: Tartalom másolásvédett !!